Ghost Ghost

My Button Collection

i f*cking rocked 2011

mivel 2009-et vinnyogtam, 2010-ben már azt mondtam, hogy mennyivel more awesome volt minden, most leírom, hogy 2011 fucking awesome volt, merthogy nem csak a guánoról kell vinnyogni, ugye.

januárban elkezdtem az új, kinevezett, többet fizető pozíciómban dolgozni. utoljára vizsgáztam az egyetemen, és megvolt az első szemeszter pályafutásom során, amikor az összes vizsgám meglett egy szemeszteren belül!!!

februárban tökéletes egyensúlyt teremtettem a munka - egyetem - szórakozás hármasában, megint csak életemben először. jeeeeeeeeeee

márciusban brutál tempóban brutál szakdolgozatot írtam. (5 nap, 102 óra, köszönjük szépen florence-nek és a the dog days are over-nek a tempóért, a nescafé-nak a kv-ért, a teheneknek a tejért a kv-hoz és a dohányiparnak a cigarettához.)

áprilisban megvédtem a brutál szakdolgozatom, brutál jelest kaptam.

májusban számomra elkezdődött a nyár, a társas kapcsolataimat az egekbe repítettem, emellett képes voltam 6 napot folyamatosan, egymás után tanulással tölteni. jeeeeeeeeee

júniusban nagyon tanultam, egyszer nagyon sírtam, másnap jóra leállamvizsgáztam, aztán 3 hetet dolgoztam, de két hétig ittam. nemegyszerre.

júliusban megferdült a történet és 2011 egy picit, mert életem egyik legszörnyűbb szülinapja happened. and survived, it didnt f*ck up my whole year b*tches!!!

augusztusban majdnem három hétre oroszországba költöztem, amire kb. 22 éve vártam már.

szeptemberben visszatért a pörgéspörgéspörgéspörgés valamint a munka - szórakozás kettősének tökéletes elmélyítése.

októberben állásajánlatot kaptam, amit visszautasítottam.

novemberben állásajánlatot kaptam, amit nem utasítottam vissza és előléptettek. again. cooooooool.

decemberben behúztam a vonalat 2011-re, az éve legjobb partijaiban voltam, rengeteget móóóókáztam és móóóóókáztam és móóókáztam.

ebben az évben mindent megszereztem és elértem, amit csak akartam. és ez volt benne a legjobb.

ma nem kiabáltam, hogy végre vége az évnek.
és nincsenek sem fogadalmaim, sem elvárásaim, sem kívánságaim 2012-re.
de mivel én én vagyok a 2012 meg a 2012, ezért keep it real, keep it calm and keep it awesome.

  1. boniii posted this

Button Theme